|
A földrajz
iskolai oktatása
egyúttal azt is
jelenti, hogy
olyan fiatalokat
képzünk, akik
autonóm és
felelős emberek
módjára képesek
együttélni a
természeti
környezettel,
képesek annak
kritikai
szemléletére, és
szükség esetén
módositására,
hogy az a jövő
generációk
számára is
boldog életet
biztositson.
Az olaszországi
földrajztudományi
kutatások központjai
mindenek elött a
Tudományegyetemek
földrajzi intézetei,
ahol közel 400
egyetemi oktató
foglalkozik
kutatásokkal. A
tanszékek felét az
általános földrajzi
tanszékek, a másik
felét a gazdasági
földrajzi tanszékek
alkotják. Körülbelül
150-re tehető a
földrajzi
morgológiával és a
földrajzi fizikával
foglalkozó kutatók
száma. Az egyetemi
oktatókon és
kutatókon túl számba
kell még vennünk a
különbüző egyetemek
doktori iskoláin
kutatásokat folytató
fiatalokat is.
Az Olaszországi
Földrajzi Kutatók
Társasága (A.Ge.I.)
elsősorban az
egyetemi
földrajztanárokat
fogja össze.
Olaszországban az
egyetemi
földrajz-oktatás a
Bölcsészettudományi
karokon folyik,
önálló tanulmányi
irány (Corso di
Laurea) formájában,
és a legtöbb
egyetemen külön
doktori iskola is
létezik a földrajz
szakos diákok
számára.
Három éves
alapkurzus (BA)
létezik földrajz
szakon a
Bolognai,
Genovai, Milánói,
a Kelet Piemonti,
a Római és a
Torinói
tudományegyetemeken.
Két éves
Magiszter kurzus
létezik földrajz
tudományokból a
Bolognai,
Genovai, Milánói,
a Pisai, a Római
és a Torinói
tudományegyetemeken.
A tudományos kutatás
és a tudományos
ismeretterjesztés
elősegitésére két
nagy tudományos
társaság létezik
Itáliában a római
székhelyű Olasz
Földrajzi Társaság (SGI)
és a firenzei
székhelyű
Földrajztudományi
Kutatások Társasága
(SSG). Ezen kivül
még meg kell
emliteni a Katonai
Földrajzi Intézetet,
az Olasz
Kartográfiai
Társaságot valamint
az Olasz Touring
Clubot.
Az iskolai
oktatásban a
földrajz mint tárgy
már az iskolai
előkészitő
tanfolyamokon is
szerepel, majd az
általános iskola
alsó és felső
tagozatán (5+3)
mindenek előtt mint
környezetismereti
tárgy. A
középiskolai oktatás
öt éves ciklusában a
földrajz nem
szerepel elég
sullyal, csak az
első két évfolzamon
oktatják.
Az iskolai oktatás
és a tudományos
kutatás közti
kapcsolatot az Olasz
Földrajztanárok
Társasága (AIIG)
biztositja, mely
összefogja az összes
olaszországi
földrajztanárt. A
Társaság feladata a
földrajz oktatás
didaktikai
módszereinek
kutatása, az oktatás
és a tantárgy
népszerüsitése és a
nemzetközi
kapcsolattartás, a
világ összes népének
fejlődéshez való
jogának képviselete,
|